YOGENDRA Jóga Akadémia
Nagy József (Yogendra) és Brávácz Alexandra (Divjánnadá) átalakították a jógaoktatóképzésüket és megalapították az AKADÉMIÁT.
2025-ben indul a Yogendra Jóga Akadémia.
Azon gondolkoztunk, hogy a 2000 óta tartott jógaoktatóképzésemet teljesen jógikus alapokra helyezzük.
Hogyan tehetnék még hatékonyabbá a képzést?
Az Újratervezés eredményeként egy hatékony és a jóga etikai alapelveinek teljesen megfelelő Belső Működési módot fogalmaztunk meg.
Döntöttünk egy új tanfolyami kerettanterv-struktúra mellett, mely már idén ősztől várja az elkötelezett jógázókat.
Az Akadémián kizárólag személyes jelenléttel lehet tanulni.
Brávácz Alexandra
„Évek óta az a tapasztalatunk a felvételinél, hogy a jelentkezők 90%-a saját maga miatt szeretné elvégezni a jógaoktatóképzést és később meglátja, hogy oktatna-e, vagy nem. Látjuk, hogy a tanfolyamot elvégzetteknek kb. 10-20%-a oktat később. Azért alakítottuk át a tanfolyamot, hogy az első évben még ne terheljük a résztvevőket az oktatás-módszertannal, hanem sokkal több idő legyen arra, hogy megtanuljanak jógázni, tegyenek szert kellő önismeretre és legyen idejük ténylegesen jógivá válni. Miután elvégezték ezt a félévet, utána mindenki eldöntheti, hogy szeretne-e valóban továbbtanulni és komoly, elkötelezett jógaoktatóvá válni, hiszen nagy felelősség emberekkel foglalkozni.”
Nagy József Yogendra
„26 éve képzek jógaoktatókat, először a Buddhista Főiskolán tanítottam, majd a saját jógaiskolámban. A Magyar Jógaoktatók Szövetségének egyik alapítójaként, és későbbi elnökeként is mindig azt szorgalmaztam, hogy a képzés alapos legyen.
Ezért hoztuk létre a Szövetség Minősítési Rendszerét.
A TKBF-en 3 éves volt a képzés, hogy a tanultaknak legyen ideje megérni, beépülni. Később, ahogy egyre több képzés jött létre, a tanfolyamok ideje is lecsökkent 2 évre, majd jó ideje már csak egy egyéves keretben tart mindeki alapképzést.
Évről évre azt vettük észre, hogy hatalmasra nőtt a tananyagunk, mivel annyi mindent szerettünk volna átadni. Beláttuk, hogy szinte képtelenség egy év alatt alaposan feldolgozni a hallgatók részéről. Minden évben azt a visszajelzést kaptuk, hogy egy év után azt gondolják, hogy most kellene kezdeni, mert akkorra érzik azt, hogy megvannak az alapok, átformálódott a gondolkodásmódjuk, hozzáállásuk, ami szükséges ahhoz, hogy valaki ne csak járja a jóga útját, hanem azt oktatni is tudja. Átterveztük a képzést, részben visszatérve időtartamban az eredetihez, viszont beépítettük az elmúlt években szerzett rengeteg oktatási tapasztalatot.
Ebben az új struktúrában, teljesen a jógára jellemző tanulási koncepcióban lesz erre lehetőség.”